A valóság tények tükrében

TAM - Társadalomtudományi Adatelemző Műhely

Hova tovább Waldorf-diák?

Végzett Waldof-diákok továbbtanulása 2. rész

2020. február 16. - Sz. Eszter

43122_1.png

Kép forrása: Freepik

Itt az egyetemi jelentkezés határideje. A jelentkezők közül egyesek már kiskoruktól fogva tudják, hogy mivel szeretnének foglalkozni, mások még mindig ezen dilemmáznak, de vannak olyanok is, akik épp szakváltás miatt gondolkoznak ezen a kérdésen, vagy most döntöttek úgy, hogy egyetemre szeretnének menni. Továbbtanulni persze nemcsak egyetemen lehet, számos egyéb lehetőség áll rendelkezésre, de akárhogy is, fontos döntés ez egy fiatal életében.

A Waldorf-diákok sincsenek ezzel másképp. Attól eltekintve, hogy az ő esetükben felvetődnek egyéb kérdések, amelyek a Waldorf-pedagógia sajátosságaiból is adódnak. Ilyenek például, hogy hogyan állja meg a helyét egy Waldorf-iskolát végzett diák a felsőoktatásban vagy milyen nehézségekkel kell szembesülnie egy Waldorftól eltérő rendszerben.

Egy korábbi bejegyzésben szó esett már arról, hogy a végzett Waldorf-diákok mely területen tanulnak tovább. Ezt a sorozatot folytatva most a Waldorf-diákok továbbtanulási arányáról lesz szó, illetve egy olyan fontos tényezőről, amely a Waldorf mellett szintén befolyásolhatja a diákok továbbtanulását.

Végzett Waldorf-diákként és szociológus hallgatóként szakdolgozatomat a Waldorf témájában írtam. Kutatásom során egy online kérdőív keretében 174 végzett Waldorf-diákot kérdeztem meg, akik 20-37 évesek, az érettségi vizsgát Waldorf-iskolában tették le, emellett legalább 3 évet töltöttek Waldorfban. A kérdőívben szerepeltek továbbtanulással, munkavállalással, a Waldorffal való elégedettséggel kapcsolatos kérdések.

Elsőként nézzük meg, hogy milyen arányban tanultak tovább az általam megkérdezett öregdiákok. Ezt mutatja az alábbi ábra:

Az általam megkérdezett öregdiákok több mint fele (65,52%) az érettségit követően rögtön továbbtanult, összességében pedig elmondható, 94,26 %-uk előbb vagy utóbb felvételt nyert valamilyen felsőoktatási intézménybe vagy felnőttképzésre. Aki egyáltalán nem tanult tovább (5,75%), arról nincs adat, hogy miért így döntött, így előfordulhat, hogy nem tudtak továbbtanulni, de az is lehet, hogy nem is akartak, mert más terveik voltak.

A következő ábrán az látszik, hogy milyen jellegű képzésen tanulnak tovább a Waldorf-diákok:

A mintámban a továbbtanuló öregdiákok túlnyomó többsége (79,14%) egyetemen folytatta tanulmányait. Felsőfokú szakképzésen 6,75% tanult tovább, OKJ-s képzésen pedig 9,82%.

Felvetődik a kérdés, hogy miért ilyen magas az egyetemen továbbtanulók aránya. Kizárólag a Waldorfnak köszönhető, vagy más tényezők is közrejátszhatnak? Egy svéd kutatás szerint az alternatív iskolák szülői köre átmegy egy szűrőn, ami a tandíj kifizetésének szándékában, képességében nyilvánul meg. Ezáltal a diákok, akik odakerülnek, kiválogatódnak aszerint, hogy a szüleik tudnak-e, akarnak-e azért külön fizetni, hogy a gyermekük más oktatásban részesüljön (ugyanakkor az így kialakuló szülői illetve tanulói kör más tulajdonságait tekintve is homogén lehet). Mivel a szülők iskolai végzettsége hatással van a gyermek iskolai végzettségére, érdemes egy pillantást vetnünk a megkérdezett Waldorf-diákok szüleinek iskolai végzettségére is.

A Waldorf-szülők iskolai végzettsége a gyermek Waldorf-iskolába iratkozásának időpontjában:

Összehasonlításképp a KSH adatai a teljes népesség iskolai végzettségéről (itt csak az arányok szerepelnek, az esetszámokat sajnos nem ismerjük):

A fentiek alapján elmondható, hogy a mintabeli Waldorf-szülők valóban magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, mint a körülbelül azonos korcsoportban lévő országos átlag (nagyjából a 40-54, az 55-64 és a 65 év feletti korcsoport). Ez részben, de nem kizárólag okozhatja gyermekeik ilyen arányú felsőoktatásba való bekerülését.

Vajon mik a Waldorf előnyei és hátrányai a továbbtanulás szempontjából? Hogyan teljesítenek a Waldorf-iskolát végzettek a felsőoktatásban? A sorozat következő részében ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk.

Ajánlott olvasmány:

Dahlin, Bo (2007) The Waldorf School - Cultivating Humanity? A report from an evaluation of Waldorf schools in Sweden. Karlstad: Karlstad University Studies

Elérhető: https://www.researchgate.net/publication/277756230_The_Waldorf_School_-_Cultivating_Humanity_A_report_from_an_evaluation_of_Waldorf_schools_in_Sweden (Utolsó letöltés: 2020. február 16.)

A bejegyzés trackback címe:

https://tam-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr5615473108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása